Aszalt, lapított szilva (Prünella)



·         Sárga vagy kék szilvából, ringlóból készíthetjük.
Elkészítése: A gyümölcsöt szűrőbe téve 1-2 percre lobogva fövő vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, és a szilvákat enyhén meszes vízbe tesszük fél napra. (A víz éppen csak fehér legyen.) Ezután többször váltott hideg vízzel leöblítjük, és lecsurgatjuk. Egy nagyobb tepsire fehér csomagoló- vagy itatóspapírt helyezünk, rátesszük a gyümölcsöt egy rétegben, és gyengén előmelegített sütőben, nyitott ajtó mellett, lassan szárítjuk. Mikor félig megaszalódott, a magokat kis hegyes kés segítségével kiszedjük, és újból a sütőbe téve folytatjuk az aszalást, közben a már kimagozott szilvákat laposra nyomkodjuk. A jól megaszalódott gyümölcsöt úgy tesszük papírdobozba, hogy az egyes rétegeket, sorokat zsírpapírral elválasztjuk. Száraz helyen tartjuk. A doboz tetejét néhány helyen szurkáljuk át, hogy levegőt kapjon, nehogy befülledjen. Sárgabarackot is aszalhatunk hasonló módon, de azt nem hámozzuk meg, majd kimagozás után a megtört és lehéjazott barackmagot visszatesszük, és a barackot laposra nyomkodjuk. Meleg, napos időben a szárítást, aszalást a napon végezzük, de éjszakára a gyümölcsöt tegyük langyos sütőbe, így hamarabb megaszalódik.