Rumos szilvabefőtt



Hozzávalók: nem túl érett, de szép, egészséges, magvaváló szilva, tetszés szerinti mennyiségben, a befőttlé literjéhez: 50 dkg kristálycukor, 4 szem szegfűszeg, darabka fahéj, 2 citromkarika sárga héjával együtt, literes üvegenként: fél dl rum. Kissé munkaigényes.
Elkészítése: A szilvákat megmossuk, kissé le is dörzsöljük, majd félbevágva kimagozzuk. A fél szilvákat jó szorosan kiforrázott üvegekbe tesszük. A sziruphoz (amit úgy mérünk ki, hogy a még egészben lévő szilvára annyi vizet öntünk, amennyi ellepi, majd leszűrve megmérjük) a vízbe belekeverjük a cukrot, a szegfűszeget, a fahéjat és a citromkarika lehámozott, sárga héját. Ezután felforraljuk. A tetején képződő habot folyamatosan leszedjük. A szirupot hagyjuk kihűlni. A szilvával telt üvegekbe beletesszük a citromkarikákat. Először a rumot öntjük bele, csak ezután töltjük fel a fűszeres sziruppal. Annyi levet töltsünk a gyümölcsre, hogy az üveg háromnegyedénél tovább ne érjen. Légmentesen lekötjük, majd gőzölőfazékba állítjuk. Fokozatosan addig melegítjük, amíg az üvegekben lévő befőttlé gyöngyözni nem kezd, ez után 20 percig tartjuk olyan hőmérsékleten, hogy továbbra is gyöngyözzön a folyadék. A befőttet a fazékban hagyjuk kihűlni, majd letörölgetjük, és végleges helyére állítjuk.